Két világ találkozása
A Kezdő (The Intern, 2015) című film érzékenyen mutatja be a néző számára, mi történik akkor, amikor egy klasszikus vállalati struktúrában szocializálódott, 70 év körüli szakember belép egy gyors növekedésű, modern startup világába. Ha szimplán szórakozásból nézzük a filmet egy kedves történetet láthatunk az egymástól eltérő generációk tapasztalatainak ütközéséről. Ezzel szemben, ha jobban megfigyeljük a történéseket észlelhetünk egy nagyon is égető szervezeti kérdést: hogyan illeszkedik be egy bőven 50 feletti munkavállaló egy olyan környezetbe, ahol a tempót, a kommunikációt és a munkastílust a „digitális bennszülöttek” határozzák meg?
Hogyan illeszthető be egy 50 év feletti munkavállaló egy modern cégbe?
Az extra szenior munkavállalók integrációja sok szervezetben máig egyfajta CSR-kezdeményezésnek-, mintsem tudatos tehetségstratégiai döntésnek számít. A film a karakterek megismerése után, lassú tempóban mutatja meg a néző számára, hogy a sok tízéves tapasztalattal bíró és számos korszakon átívelő karrierpályát megélt munkatárs milyen gyengéd stabilitást, érzelmi intelligenciát és konfliktuskezelési érettséget hozhat egy szervezetbe. HR-es szemlélőként külön érdekes lehet az, ahogy bemutatásra kerül a gyakorlatban alkalmazott „age diversity” rendszer. Ez a szisztéma számos lehetőséget és nehézséget hordoz magában.
A legtöbb ország demográfiai trendjei akár üzleti kényszerré is tehetik a szenior korosztály munkaerőpiaci bevonását. Filmünkben erre egyszerre láthatunk jó (pl. esély az idősebb munkavállalóknak, mentorálás) és rossz példát (pl. magára hagyás, tanulási hatékonyság figyelmen kívül hagyása) is.
A tapasztalat és az új skillek dialógusa
A történet egyik legfontosabb tanulsága az, hogy a sokéves tapasztalat és a vadonatúj skillek nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő tényezők. A generációk közötti tanulás akkor válhat valós szervezeti értékké, ha nem egyirányú mentorálásként gondolunk a folyamatra. Sokka inkább egyfajta kölcsönös tudásmegosztásként. A film története ezt finoman, mégis határozottan ábrázolja, rámutatva arra, hogy a pszichológiai biztonság kulcsfontosságú feltétele a valódi együttműködésnek.
Egy szinten mindenki egyenlő?
A Ben Whittakert alakító Robert De Niro jelenetei egy érdekes dilemmára mutatnak rá, mi szerint az azonos pozícióban dolgozó, de eltérő életkorú és tapasztalatú munkatársak formális egyenlősége nem jelent automatikusan azonos befolyást vagy informális tekintélyt.
A film ezáltal azt is sugallja, hogy a szervezeti egyenlőség nem csupán munkaköri leírásokban keresendő. Nagyban függ a munkatársak kulturális és szociális érettségétől is. Az empátia, a higgadt döntéshozatal és a kor előrehaladtával kialakuló csendes bölcsesség komoly erények. Ezekre számos modern vállalkozásnak és startupnak lenne szüksége jelenünk viszontagságos gazdasági és politikai környezetében.
A film legfontosabb kérdése, nem az, hogy érdemes-e idősebb munkavállalókat alkalmazni vállalkozásunkban. Vajon vezetőként valóban ki tudjuk használni a generációs diverzitásban rejlő üzleti potenciált és csapatkohéziós erőt.
Ha úgy érzed te ki tudnád, érdemes a következő felvételkor eltörölnöd a felső korhatárt…